Napköszöntő - Lélekfarmi Női Kör

2023.10.05

Immár eltelt két nap, a Napköszönt óta, de a kör hatása még mindig teljesen bennem van. Megpróbálom úgy leírni az eseményeket, hogy ezt lehetőleg ismétlések nélkül tegyem - beleértve a korábbi beszámolóimat, hiszen az előző köröknél is a csodálatos, varázslatos, fantasztikus szavakat használtam, keresem a szinonimákat, de nehéz dolgom van. Ugyanis, ami a körünkben történik alkalomról alkalomra az tényleg varázslat (MÁGIA :) ).

Nem szaladok előre, mesélek kicsit a tervezési, szervezési fázisról, talán még nem vesztettelek el, kedves Olvasó. (: A Napköszöntő tervezése, előkészítése során egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy jó irányba tartunk-e, amikor páran, akik korábban biztosra mondták részvételüket, visszamondták azt. Aztán átgondoltam úgy a dolgot, hogy vajon nem azért nem jönnek-e ők, mert most másoknak nagyobb szükségük lenne a körünk megtartó erejére. Így aztán az üresedést jeleztem pár korábbi érdeklődőnknek, és megerősítést nyert a gondolatom: több új tag is érkezett körünkbe. Illetve velünk tartott Viki is fotózni, aki ezáltal egy kicsit más minőségben, de mégis körünk tagja volt. Vele már a múltkori alkalommal, a terepfelméréskor is rögtön egy hullámhosszon voltunk és ez most se volt másként. Akaratlanul bár, de még a vérét is adta a képeinkért egy kis ujjsérülésnek köszönhetően. (:

A foglalkozás nevével ellentétben eleinte a napot csak a felhők mögött látthattuk átsejleni, aztán egy kis áprilisi zápor beterelt minket a jurtába, de aztán az energiáink, és egy erőteljes feladat hatására előbújt a napocska (mi pedig ennek örömére vissza is mentünk a levegőre). Véletlenek nincsenek, ezt tudjuk már egy ideje.

Nagy örömömre akik először jártak közülünk is remekül feloldódtak, nyitottan fordultak hozzánk, és természetesen mi is hozzájuk. Ez tényleg az a hely, ahol úgy érezheted magad biztonságban, hogy olyanok vesznek körbe, akiket esetleg akkor látsz először. Tartjuk a teret egymásnak, és segítjük a másikat felemelkedni. Látni, ahogy az arcok kisimulnak, a szemek egyre jobban felragyognak ahogy telnek a percek, rendkívül megható - ezt a záró körben mások is elmondták, ez külön melengette a szívemet.

Olyan feladatokkal is készültem most, amelyek mélyebbre hatolnak a lélekben, de pozitív hatásuk is sokkal erőteljesebb. Ezt magamon is éreztem, ahogy csináltam őket, majd még este hazaérve hullafáradtan is mosolyogtam. Viki képeit emiatt még izgatottabban várom, amikor megérkeznek, egy részüket - amelyek nem túl intimek számunkra - megosztom majd itt is, illetve facebookon, a többi marad a körünkben.

A hálám ezekért a fantasztikus a nőkért, Ritának, hogy mindez ilyen formában létrejöhet, amiért hitt és hisz bennem, illetve Katának, hogy elvezetett Ritához két éve, illetve minden hónapban jön a ragyogó fényével, és a csodálatos lányával VÉGTELEN.

A következő alkalmunk a Lélekfarmon május 26 - Virágünnep, jelentkezni itt tudsz, a facebook eseményt itt találod. Ha szeretnél velem online hastáncolni, akkor ezt május 10-én megteheted, erre itt tudsz jelentkezni, és itt találod a facebook eseményét. Ha kérdések vannak benned, talán itt találsz rájuk választ.

Legyen csodás napod!